Fényképészek és műtermek adatai kutatóknak
2016. július 06. írta: Mafot

Fényképészek és műtermek adatai kutatóknak

A Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára közzétette Szakács Margit Fényképészek és fényképészműtermek Magyarországon (1840-1945) című könyvének adattárát.

1910jelmez.jpg

Jelmez. Ismeretlen fényképész felvétele 1910 körül. Magyar Nemzeti Múzeum

"Az 1997-ben, a Magyar Nemzeti Múzeum gondozásában megjelent kiadvány már évek óta nem kapható, ezért úgy gondoljuk, hogy azzal őrizzük meg legméltóbban a 2011-ben elhunyt szerző emlékét, ha ez a fotótörténeti kutatások számára fontos alapmű a modern kor technikájával elérhetővé válik.

Szakács Margit a kötet adatait több évtizedes munkával gyűjtötte össze a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában található fotográfiák feldolgozásával. Adattárát a megjelenés óta eltelt két évtizedben talált újabb adatokkal egészítettük ki, esetenként pontosítottuk, és így tesszük most minden érdeklődő számára elérhetővé.

Ezzel azonban a munka korántsem ért véget. Arra kérünk mindenkit, aki a fotográfia történetével foglalkozik, vagy egyszerűen érdeklődik a téma iránt, hogy amennyiben új információval rendelkezik – akkor is, ha esetleg már publikálta azt –, küldje el erre a címre: bognar.katalin@hnm.hu "

 

A fényképészműtermekre vonatkozó file-ok elérhetők a képre kattintva.

verzo.jpg Mayer György 1865 körül készült felvételének hátoldala

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mafot.blog.hu/api/trackback/id/tr388871298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása