Klösz, az emberbarát
2013. július 04. írta: Mafot

Klösz, az emberbarát

 

"Csak találgathatjuk, hogy mennyi kiváló városfénykép veszett el mára azok közül, melyek a 19. század végén, a fotográfia és Budapest első fénykorában készültek. Tekintélyes mennyiség, annyi biztos. De akárhány maradt is volna meg, akkor is hiányos lenne a képi emlékezetünk a nagyvárosi fejlődés árnyoldalairól, az „alsóbb néposztályok” életkörülményeiről, a nyomor bugyrainak mélyeiről. Szokás ezt a korabeli fototechnika korlátainak tulajdonítani, de hiányzott a társadalmi megrendelés is. Így hát mindig öröm, ha szélesebb körben is megismertethetünk egy-egy olyan fotómatuzsálemet, mely az város rejtettebb zugaiba enged némi betekintést.

Ilyen ez a Kiscelli Múzeumban őrzött bőrkötéses, rézveretekkel és a székesfőváros címerével ékesített jókora album is. Címlapján aranyozott betűkkel ez áll: Hajléktalanok Menhelye Budapesten – Maison de refuge à Budapest. Benne tizenkét díszkeretes kartonra kasírozott felvétel, a Hajléktalanok Menhelye Egylet által alapított négy menház képei.


Címlap 990.jpg
Klösz György: Hajléktalanok Menhelye Budapesten. Album. BTM Kiscelli Múzeum

A fényképek kültelkeken álló, egyszerű homlokzatú, egyemeletes épületeket és azok még puritánabb enteriőrjeit mutatják. Vaságy, szalmazsák, lópokróc a hálókban, lábmosó kőmedence és fali csap a tisztálkodó helyiségben, durván ácsolt lócák, köpőládák a melegedőben, félhomályos estéket sejtető, csupasz végű gázlángcsövek a mennyezeteken.


melegedő 990.12.jpg

Melegedő, Klösz György felvétele, BTM Kiscelli Múzeum


Szigorú célirányosság és költségkímélés mindenütt. Leggazdagabb még a felvételi helyiség berendezése. Középen csizmahúzók, itt kellett ugyanis a lábbelit gyékénypapucsra cserélni. Körben számozott szekrények, ahová a levetett cipőt, s ha volt egyéb értékük, azt is bezárhatták a szállóvendégek. Hátrább a felügyelő asztala, ahol az egy éjszakai nyugodalmat jelentő bádogtantuszt megválthatták 6 krajcárért."

Fogadóhelyiség 990.6.jpg

 

Fogadóhelyiség, Klösz György felvétele, BTM Kiscelli Múzeum

 

Az album felvételeit az épp ma 100 éve halott Klösz György készítette. Budapest vizuális krónikása ugyanis aktív tagja volt a menhelyeket alapító és működtető egyletnek. 

Sándor P. Tibor imént idézett írása Klösz albumáról hamarosan olvasható a júliusi Apertúrában - honlapunkon.

A bejegyzés trackback címe:

https://mafot.blog.hu/api/trackback/id/tr355390199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Genealogus · http://genealogia.blog.hu/ 2013.07.04. 11:04:34

Nagyon érdekes! De. (itt építő kritika jön)
Kicsit unalmas már, hogy mindenhol a városfényképészekkel foglalkoznak, illetve Klösz és Mai manó a mérce.
Portréfotósok a XIX. század korábi szakaszában óne. Pedig volt egy jópár remek műterem, azokkal is lehetne foglalkozni, esetleg példákat hozva a közgyűjtemények anyagából.