Disputa V. A fotográfiai szaksajtóról
2014. szeptember 12. írta: Mafot

Disputa V. A fotográfiai szaksajtóról

 

"A vita nem mindenki számára jelenti ugyanazt. A kiművelt, higgadt elmék számára izgalmas játék, melynek célja az igazság feltárása, a kusza és fegyelmezetlen elmék számára csata, amit meg kell nyerni, még ha az igazság bele is pusztul.”

E hálón talált, tetszetős mottót egy néhai amerikai esszéistától kölcsönöztem, aki a disputák csöppet sem semleges világát jellemezte így, és elég régen élt ahhoz, hogy az igazság szót egy mondatban kétszer is emlegesse. Hogy mégis helyénvalónak tartom Crane urat idézni, annak két oka van; új rovatunkban higgadt és nyílt disputát szeretnénk kezdeményezni olyan, a fotográfiai közéletet is érintő kérdésekről, melyeket nem könyvtárak vagy archívumok mélyén – esetleg másutt –, hanem nyílt szakmai fórumo(ko)n gondolnánk érdemesnek megvitatni. A játékról pedig (ez az igazság) nem kívánunk lemondani.

(f)

Online és papíralap. Fotográfiai szaksajtó tegnap, ma... és holnap? címmel Társaságunk nyilvános kerekasztalbeszélgetést szervezett a Petőfi Irodalmi Múzeumban 2014. június 24-én.

A beszélgetésről készült videófelvétel a lenti képre kattintva érhető el, Herbst Rudolf fényképei itt láthatók.

mafot kerek.jpgA kerekasztal résztvevői (B-j: Szarka Klára, Szabó Magdolna, Horányi Attlila, Fisli Éva, Cséka György)

 A kerekasztal-beszélgetés idején a Párizsban tartózkodó Böröczfy Virágot skype-on próbáltuk elérni, a személyes kapcsolatfelvétel azonban végül mégsem sikerült. Válaszait – elsősorban a francia viszonyokról – írásban küldte el. A szöveg szerkesztett változatát most közreadjuk.

 

 FÉ: Hogy látod a francia fotográfiai szaksajtó aktuális helyzetét?

BV: A „fotográfiai szaksajtó” elég tág kifejezés, érdemes (lenne) definiálni, mit értünk alatta. Mert vannak ugye fotográfiai folyóiratok, nagyon is sok mindenhol a világon, a digitális fotó és a különböző képmegosztó rendszerek révén egyre többek számára elérhető, szinte mindennap használt médium a fotó. Van egy csomó fotográfiai színes magazin, tele technikai trükkökkel, új gépekkel, fesztiválokkal, reklámmal és valahol egy-egy „művészeti” írással is. Nem tudom, ez szaksajtó-e, sokféle színvonalon létezik ilyen, attól, hogy „hogyan fotózzunk egy szép virágot,” egészen a legújabb csúcsgépeket bemutató kiadványokig. Ezek érdekesek meg minden, viszont mivel én nem vagyok aktív fotós, keveset forgatom őket.

Azok a folyóiratok, melyek valamennyire talán a szakmának szólnak (talán ezek lehetnének a szaksajtó termékek?) és vannak bennük elemző írások fotográfiáról, szintén elég sokfélék. Igazán fotográfiai magazin a Polka, aminek a kiadója egy ugyanilyen nevű galériát is fenntart (Polka galéria), ami főleg riportokat és riporterekkel készült interjúkat közöl, szintén van technikai rovata és megjelentetnek kisebb kritikákat kiállításokról, könyvekről.

POLKA-MAGAZINE-7.png

Kifejezetten fotótörténeti, esztétikai nyomtatott folyóirat az Études photographiques (Fotográfiai Tanulmányok), ami félévente jelenik meg és hosszabb, színvonalas tanulmányokat közöl fotótörténészektől, múzeumok kurátoraitól, doktoranduszoktól, akár külföldi szerzőktől is. Kétnyelvű ez a folyóirat, az írások francia és angol nyelven jelennek meg. Ez egy tudományos szaklap, nagyjából képek sincsenek benne, sem aktuális hírek vagy bármi, csak a szövegek. Egyébként van online verziója is, oda később kerülnek fel az írások.

Ezeken kívül az aktuális nagyobb kiállításokról írnak a képzőművészeti folyóiratokban, például az Artpress vagy a Beaux-Arts magazinokban. Az elsőben az írások szintén két nyelven jelennek meg, vagyis angolul is és a szerzők is ismertebb szakemberek, elmélyültebbek az írások, a másik inkább kedvcsináló, leíró jellegű, sok képpel. Nem igazán jellemző egyébként a fotó-képzőművészet elkülönítés kiállítás vagy galéria szinten sem. A jó fotó- (nem képzőművészeti fotó) kiállításokról írnak a napi vagy hetilapok képzőművészeti rovatában ugyanúgy, mint bármilyen képzőművészeti kiállításról vagy akár filmről is!

beaux-arts-magazine_0257.jpeg

 

Az online paletta még szélesebb, sok blog van, ami foglakozik fotóval, főleg bizonyos szervezeteknek vannak blog jellegű oldalai, ahol profi kritikusok, elméleti szakemberek írnak aktuális dolgokról. Például a Société française de photographie (Francia Fotográfiai Társaság) Vite vu nevű blogja.

Ezen kívül ami nagyon fontos online lap, a culture visuelle, ahol sok fotóról szóló írás van, de nem csak az. Itt a Mitchell-féle vizuális kultúrafogalom részeként kezelik a fotográfiát, például gyakran írnak bizonyos címlapokról vagy fotó archívumokról. Ugyanaz a szerkesztője, aki az Études photographiques-nak is: André Gunthert. Több egyetemen is tanít, de főleg az École des Hautes Études en Sciences Sociales-on, vagyis egy társadalomtudományokkal foglalkozó egyetemen.

Van még egy online folyóirat és hírportál, a paris-art, ami alapvetően általános művészeti információkat közöl és minden művészeti ágból, viszont a főszerkesztője egy fotográfus-szakíró, egyetemi tanár, André Rouillé, aki kb. havonta-kéthavonta ír egy-egy komolyabb kritikát fotókiállításokról (egyébként olyanokat, amiket én kritikának hívok, és aminek nem nagyon van nyoma Magyarországon). Ez a folyóirat például elég kevés pénzből gazdálkodik, sok gyakornokot alkalmaznak a frissítésre, de itt mondjuk, kell szakmai gyakorlat a diplomához, tehát elég komolyan veszik az ilyet.

 FÉ: Milyen a papíralapú kiadványok szerepe ma?

BV: Elég nagy szabadság van, nem olyan élesen definiált, hogy az ilyen cikkeknek papíron kell megjelenni, az olyanoknak meg online. Alapvetően – és ez főleg az online szerkesztői tapasztalatom – a különbség a kétféle megjelenés között az aktuális hírek és információk, gyors reflexiók kérdése. Ha ez szempont, akkor kézenfekvő az online felület inkább, aminél ugye nincs átfutási idő a nyomtatásra..stb. Elvileg olcsóbb az online lap, de ha jól és naprakészen szeretné valaki csinálni, elég nagy stáb kell hozzá. Ha csak híreket jelentet meg, már akkor is, ha pedig rövidebb írások, elemzések is megjelennek, akkor pláne. Persze, az is szerkesztettséget, átgondoltságot igényel, hogy egyáltalán mi jelenik meg egy adott oldalon. Magyarországon még valamennyire átlátható, követhető „minden”, de egy ilyen méretű és kulturális életű országban nem. A szelekció tehát fontos szerkesztői feladat. Vannak olyan online folyóiratok, ahol fotósorozatokat mutatnak be kortárs fotósoktól, kis szöveggel. Nyilván itt a szelekció adja meg a profilját a lapnak, pláne mert sokszor maguk a fotósok írják a szöveget hozzá, tehát nem kritika, hanem bemutatás a cél.

 FÉ: Tematizálják-e az online-offline váltást?

BV: A folyóiratoknál nekem nem tűnt fel, hogy komolyabban foglalkoznának vele. A fotósok közül majdnem mindenkinek van honlapja, ahova fel szokták tenni a róluk megjelent írásokat, meg a portfóliójukat, sorozataikat. Sokan már nem is csinálnak más nyelven honlapot, csak angolul. A cikkek szövegeit azért nem sokan fordítják le angolra, az eredeti nyelven olvasható. Mint írtam, a nagyobb folyóiratok is közlik az írásokat angolul is, ez világszinten eléggé tendencia a nyomtatott szaklapoknál is. Az online megjelenés a kereshetőség, átjárások szempontjából sem mindegy, más horizontot nyit meg, nem lezár, hanem megnyit egy csomó lehetőséget. Még nem bevett gyakorlat így gondolkodni, de másképpen is kéne írni a szerzőknek is, talán a következő generáció (akik most kisgyerekek, internettel nőnek fel) már képes lesz ezt ténylegesen bevezetni és sokkal látványosabb lesz bizonyos váltás ilyen téren.

 FÉ: Megjelenik-e a nagy fotós rendezvényeken az online kínálat valamiképpen?

 BV: Attól függ, hol. Vannak példák és ellenpéldák. Sok fotós rendezvény van, ami egyébként egy világszintű tendencia. Majdnem minden országban van kortárs fotófesztivál (Magyarország persze kivétel!), fotóbiennále. Itt vannak együttműködések online lapokkal is például.

Egy elég érdekes eset a LensCulture online folyóirat vagy inkább fotós blog, ami annyira kinőtte magát, hogy van egy csomó díja és saját fotófesztiválja is, ami óriási portfólió-konzultációt jelent, amire a világon mindenhonnan jönnek a fotófesztiválok szervezői például. Ez Párizsban van minden évben novemberben, amikor a Paris Photo is. A LensCulture alapvetően amerikai bázisú, az alapítók és a szerkesztők amerikaiak, sőt, a szerzők is itt élő amerikaiak, hiszen Párizsban van az ún „szerkesztősége”.

10511084_263100427210112_2792665205701208610_n.jpg

Fotó: Herbst Rudolf

A legtöbb rendezvénynek van saját honlapja, ahova felteszik az aktuális írásokat, videókat, fotókat, híreket, szóval kb. mindent, ami a rendezvénnyel kapcsolatos. Innen át lehet navigálni más online felületre, ha foglalkoznak a rendezvénnyel. A Paris Photo például mindig közöl egy listát az aktuális kiállításokról a városban még, bármelyikre kattintunk, megjelenik a kiállítóhely weboldala, amit szintén frissítenek. Mindennel együtt Párizs konzervatív városnak számít Európában, itt még divat a nyomatott meghívó, programfüzet, különböző brosúrák és hát, az intézmények honlapja sem a legkorszerűbb. Biztos van, ahol ez fejlettebben működik, pl. Berlinben el tudom képzelni.

 FÉ: Mi a félrevezető az erről folyó eszmecserében? Szerinted mi a tét igazából?

 BV: Szerintem gyakran a mennyiség a minőség rovására megy, de ez bármilyen területen így van. Hihetetlen mennyiségű jó fotós van, napokat el lehet tölteni a különböző fotós portálok előtt. Persze, kinyomtatva más látni egy-egy anyagot, pláne kiállításon, de nem is ugyanaz a műfaj. Szerintem sok helyen, így Magyarországon is még mindig eléggé leértékelik az online lehetőségeit. Másképp kommunikál egy honlap, mint egy nyomtatott újság, de másra is való. Ugyanakkor vannak, akik a nyomtatott forma eltűnését vizionálják. Én nem hiszek ebben, ugyanúgy ahogy az analóg fotográfia eltűnését sem gondoltam és most sem gondolom a digitalizáció következtében. Ott is kezdenek kialakulni annak a keretei, miért és milyen célból választja egyik vagy másik alkotó ezt vagy azt a kifejezési formát. Nem mindegy, ezért fontos a reflexió magára a médiumra a műalkotások esetében. Talán a sajtónál is lesz ilyen, a napilapoknál egyre inkább megfigyelhető, léteznek például fizetős hírportálok, jelezve, hogy az online lap sincs „ingyen”. A művészeti szaksajtónál még csak kezdeményezések vannak, inkább csak próbálkozás szintjén, elszórtan.

 FÉ: A múlt évben a Libération egyik száma úgy jelent meg, hogy kihagyták a sajtófotókat. Ez elég erős gesztus volt. Volt-e bármilyen foganatja?

 BV: Igen, üresek voltak a fotográfiák helyei, de ez inkább a fotóriporterek helyzetére reflektált, főleg az egyre növekvő számú fotószalonok összefüggésében. Nyilván a baloldali Liberation szerkesztősége szeretne valamit változtatni azon az iszonyú kontraszton, ami a csillogó-villogó műkereskedelmi rendezvények és a nem túl jól fizetett és gyakran veszélyes munkát űző fotósok között van, és ez érthető. Ezzel együtt nem hiszem, hogy bármi is változna, idén ráadásul lesz Fotóhónap is, nyilván 50-60 fotókiállítás idén is lesz, katalógusokkal, brosúrákkal. A rendezvény honlapja is jó példa szokott lenni arra, a franciáknál mennyire uralkodó még a papíralapú tájékoztatás...

mafot_konferenciaI_fototvhu.jpg

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mafot.blog.hu/api/trackback/id/tr716692749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.