Argentum-díj
2014. december 05. írta: Mafot

Argentum-díj

A Magyar Nemzeti Múzeumban, egykori munkahelyén veszi át Stemlerné Balog Ilona az Argentum-díjat 2014. december 10-én. A díjat a Magyar Fotótörténeti Társaság alapította és három évenként ítéli oda. Az idén először.

stemler.jpg

Stemlerné Balog Ilona
[Fotó: Fáryné Szalatnyay Judit]

A régi fénykép gyűjtése, nézegetése egyre nagyobb divat. Ám a fotótörténet értékeinek szakszerű mentése, őrzése és tudományos föltárása még ma sem igazán frekventált területe a magyar kultúrának. Márpedig a régi fotó pótolhatatlan kincs. Az Argentum-díj célja, hogy adományozásával kellő társadalmi elismerésben és ösztönzésben részesüljenek azok a kutatók, akik a magyar fotótörténet feltárásában, megismertetésében kiemelkedő eredményeket értek el.

Stemlerné Balog Ilona, Balogh Rudolf- (1999) és Móra Ferenc-díjas (2002) kutató hosszú évtizedek óta „intézménye” a magyar fotótörténetnek és a fényképekben megfogalmazható történelem kutatásának. Nyugdíjba vonulásáig a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában dolgozott, kutatóként pedig manapság is rendre megfordul ott. Csaknem negyedszázadig vezette ezt a történeti fényképgyűjteményt, formálta gyűjtési koncepcióját, bevezette a modern műtárgyvédelem alkalmazását a múzeumokban gyakran mostohagyerekként kezelt fényképre vonatkozóan. És szívvel-lélekkel segített a különböző területekről jött kutatókat.

Évekig oktatta a bölcsészhallgatókat a fénykép mint történeti forrás fontosságára. Az általa rendezett nagy sikerű kiállításokkal („Fénnyel írott történelem”) és publikációiban („Történelem és fotográfia”) mindig aggályos szakszerűséggel, de a nagyközönség számára is élvezetes módon vallott a régi fotó iránti odaadásáról. Ahogyan a Fotóművészet című folyóirat szerkesztőbizottságában is évtizedek óta a fotótörténeti publikációk értő gondozója.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mafot.blog.hu/api/trackback/id/tr716959793

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.