Képfejtés V. Egy kép sorsa
2015. szeptember 01. írta: Mafot

Képfejtés V. Egy kép sorsa

Habent sua far libelli – mondják a könyvekről, azaz minden könyvnek megvan a maga sorsa. De talán nem mondhatnánk el ezt ugyanúgy a fényképekről is? Kezemben egy fénykép. Tablókép, nem is akármilyen: a Magyar Királyi Testőrség nyalka legényeiről 1940-ben készült fényképek sorakoznak rajta, szépen rendbe állítva.

2002-393.jpg

A képcsoport közepén a magasabb rangúak nagyobb jelentőségét a portrék nagyobb mérete is hangsúlyozza. A kép alatt a szalagon olvasható a tabló elkészültének apropója „A kormányzó úr őfőméltósága 20 éves országlásának emlékére”. A kép jobb alsó sarkában apró betűvel a fénykép készítőjének, Borsaynak a neve, kinek keresztnevét nem innen, hanem a telefonkönyvből ismerjük: János, ki a Király utca 72. szám alatt tartotta fenn műtermét. A fotográfia két alsó szélén pedig az egykori történeti Magyarország vonalain belül berajzolva az ország 1920-as határvonala, tehát az ország állapota Horthy kormányzói ténykedésének kezdő időpontjában, majd a húsz évvel későbbi helyzet: a történeti Magyarország vonalain belül az 1940-es ország, amely az előzőhöz képest a második bécsi döntés következtében visszacsatolt észak erdélyi résszel kibővült. Ezt az utat járta be az ország Horthy Miklós kormányzóságának első húsz éve alatt. Egy komoly férfiakról, nehéz történeti időkben készült ünnepélyes emlék. A ma már kicsit piszkos, szélein szakadozott, sarkain begyűrődött kép hajdan talán szebb napokat látott, méltósággal kezelték. Hátán körben ragasztó nyoma látszik, valószínűleg albumba volt beragasztva. Lehetett volna keretben is, de akkor feltehetően látnánk a hajdani keret nyomát.

Ez a fénykép is, mint oly sok társa, később nehezebb sorsra jutott. Az albumból kiszóródott? Elszáradt ragasztója elengedett? Vagy a rajta látható személyek az utódok szemében már nem voltak fontosak? Vagy el kellett rejteni, nehogy egy másik korszakban bajt hozzon akkori gazdájára? Így a kép lassan lecsúszott a fényképi lét aljára, már csak mint egyszerű cetli funkcionált a hátoldala. És ez egyszerű cetlin megjelent a feljegyzés – betűhíven írom – „Apu Légy Szíves ragd meg a tüzet tegyél oda vizet testának (?) lehet hogy meg kések”.

2002-393v_k.jpg

 Egy kép, egy sors, egy ország története, egy ember élete.

Baji Etelka

A bejegyzés trackback címe:

https://mafot.blog.hu/api/trackback/id/tr777750714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása