Cvikker I. Egy(fajta) időrend
2012. március 10. írta: Mafot

Cvikker I. Egy(fajta) időrend

 

Cvikker. Mindig egy könyv, mindig egy szemüveg.

Egy könyv, ami megismétel egy másikat. A Diane Arbus Revelations után itt a Diane Arbus A Chronology; puha borítójú kiadásban csakis a már ismert szövegek.

Joerg Colberg recenziójában egy darabjaira szedett régi óratestet említ, aminek minden kis rugóját kiteríthetjük egymás mellé az asztalon és azt gondolhatjuk, ebből majd jól megtudjuk, hogy is működik a szerkezet. Csakhogy a fotográfus nem ilyen óra.

arbus-photo.jpg

 

E hasonlat fölött érdemes elidőzni; vajon a technika aprólékos ismerete elég-e önmagában bármiféle fotótörténethez? Magam, ha ilyesféle hasonlatba botlom, legelőszöris arra gondolok: minden óra a maga ideje szerint üt. Elvégre az ember 70 százalék víz és 30 mázsa esetlegesség.

Legyünk konkrétak. Most már.

Itt ez a könyv. Diane Arbus: Egy(fajta) időrend, de miféle ? Kié is ez az időszalag? Itt sorjáznak rajta a néhai Diane Nemerov életének évei egymás után. Mellettük levelek, iskolai dolgozatok, naplójegyzetek és interjúk idézetei okos válogatásban és elegáns tördeléssel. A szerkesztők – Elisabeth Sussman és Doon Arbus, a fotós legidősebb lánya – hatalmas anyagból válogatnak. Ki is fordítják az archívumot. Emitt egy Don Quijote-ről ír fogalmazás részlete (gyöngyszem), amott csak utalás arra, hogy 1944-ben (immár Diane) Arbus katona férjének küldi levélben a magazinokból kivágott Avedon-képeket és saját, terhességét rögzítő felvételeit.

A kötet rövid – kontextusukból kiemelt majd újrarendezett – szövegeiben fel-felvillan, hogyan változik egy végletesen kíváncsi személyiség, miképpen fordul a fotó felé, mit keres benne és általa, kiket talál és miért éppen őket.

Izgalmasak a notesz(ek)be írt sorok. Olvasmányélmények, fogalmazványok, olykor áthúzott ötletek egy-egy riporthoz. Eleven a Szarkowskiról és a MOMA-béli kiállítás szervezéséről rajzolt kép, vagy egy-egy fotózás körülményeinek leírása. És pár mondatban kibuggyan Arbus csömöre a fotográfusoktól és a fotós közélettől.

A kötet tavaly franciául is megjelent abból az alkalomból, hogy a Jeu de Paume is bemutatta az Arbus-retrospektív kiállítást. A fotókhoz külön teremsorban kapcsolódott egy – metsző okossággal kitalált – dokumentum-tárlat.

A rendezők Arbus naplóit és fényképezőgépeit csinos fali vitrinekbe helyezték ; de nem csupán az áhítatos szemlélők örömére. A tárgyakkal és az installációval magát a munkájáról gondolkodó embert igyekeztek megmutatni. Milyen technikai lehetőségei voltak, hogyan élt velük, eközben mit gondolt arról, amit csinált?

A tárlat végén berendezett olvasóasztalokon az Arbusról megjelent kritikákat úgy válogatták össze, hogy láthatóvá váljanak a szűrők, amelyeken keresztül képeit és alakját időről időre befogadta a közönség/a kritika. Egy öngyilkos esetében, akinek egész életét hajlamosak vagyunk a halála tényéből megítélni, ez egyáltalán nem rossz megoldás.

Namost itt ez a könyv. A végén – a mellékszereplők életrajzainak függeléke előtt – egy ember boncolási jegyzőkönyvével, melyből egyebek közt megtudható, hogy az agya hány grammot nyomott.


Ez az a pont, ahol tanácstalan leszek.

Fisli

A bejegyzés trackback címe:

https://mafot.blog.hu/api/trackback/id/tr34301607

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása