Klösz Páltól, Klösz György fiától a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára 274 darab sztereo üvegdiát őriz: ezek kivétel nélkül családi utazások során (1899 és 1931 között) készült privát felvételek. A Klösz 100 konferencia szervezői megtiszteltek azzal, hogy 2013. május 24-én ismertethettem ezt a 2006-ban vásárolt és mostanáig publikálatlan anyagot a szakmai nyilvánosság előtt. (A képekről és az utazásokról remélhetőleg egy másik fórumon hamarosan írásban is beszámolhatok.)
Ezúttal csak egy, az előadásom után kiderült izgalmas felfedezésről szeretnék hírt adni a Klösz Pál készítette képek kapcsán, amit Négyesi Pálnak, a motorizáció kutatójának és Klösz György ükunokájának, dr. Jánossy Lászlónak köszönhetünk.
Klösz Pál (1874–1951) és családja 1912-ben saját autóval utazott Németországon keresztül Dániába. Az út során készült felvételek között több képen is feltűnik a család autója.
Átkelés Schleswig-Holstein tartományból Dániába, 1912.Klösz Pál felvétele.Magyar Nemzeti Múzeum. ©Jánossy László
Mivel a különböző gépkocsi-gyártmányok felismerésében nem jeleskedem, megkértem Négyesi Pált, a történeti autó- és motor-típusok kitűnő ismerőjét, hogy azonosítsa az autót. Ő természetesen tudta a választ: a képen egy francia gyártmányú családi De Dion-Bouton túrakocsi látható. Továbbá felhívta a figyelmemet arra, hogy a Nemzeti Múzeum egy 1949-es leltári számú felvétele ugyanezt az autót örökíti meg. Erről a képről mostanáig ennyit tudtunk: Budapest-Konstantinápoly automobil túraút. Indulás a Kígyó térről, 1912. július. Jelfy Gyula felvétele.
Négyesi Pál így magyarázta levelében felfedezését:
„A magyar motorizáció történetének kutatójaként évekkel ezelőtt Farnadi Zsolt kollégámmal végignéztük a budapesti közgyűjteményeket autós, motoros fotókat keresve. Több száz képet találtunk, köztük több olyat is, amely megragadt a fejemben. Az 1912-es Budapest-Konstantinápoly túraúton részt vevő De Dion részben a remek kompozíció, részben az esemény miatt érdekes - alig maradt fenn emlék erről az autóversenyről.”
Jelfy Gyula fotográfiáját Négyesi Pál felfedezése után Klösz Pál dédunokája, Jánossy László is megvizsgálta, s a kormány mögött ülő férfiban felismerte Klösz Pált, mögötte pedig feleségét, Jurany Fridát. A család egyébként megőrizte Klösz Pál konstantinápolyi útjának emlékét, a túra során készült felvételek is maradtak fenn, ám ezt a képet korábban nem ismerték.
Jelen írás tehát egy rövid, ámde annál lelkesebb híradás a fent bemutatott képek szerencsés összekapcsolódásáról. Az eset több irányba is további kutatási lehetőségeket kínál, amelyek véghezvitelére csak buzdítani tudom kollégáimat.
Bognár Katalin