32 éve indult útjára az első magyar űrhajós. Hogy ma itt is megemlékezünk róla, valójában nem annyira a (gyermekkor iránti) nosztalgia, vagy a sajátos történeti kontextus felemlegetése, mint inkább a fotográfia miatt történik. Farkas Bertalan útjának ugyanis volt egy elsőre tán kevésbé látványos, de annál fontosabb aspektusa is : űrbéli tartózkodása során szovjet társaival együtt több olyan tudományos kísérletet folytatott, melyhez magyar kutatóintézetek is szolgáltak munícióval.
Farkas Bertalan a magyar fejlesztésű Pille ’79 sugárdózis-kiolvasó készülékkel a Szaljut-6 űrállomáson.
A sejtbiológia és a fizika mellett azonban a fotográfia is megjelent a Szaljut-6 fedélzetén és itt nem a közvetített felvételekre gondolunk elsősorban.
Az MKF-6M nevű, keletnémet fejlesztésű kamerával kb. 300 kilométer magasból vizsgálták a Föld felszínét ; növényzetét, a talaj tulajdonságait. A kísérletben az MTA Magyar Geodéziai Szolgálata, a MÉM, az MN Térképészeti Intézete és az Országos Vízügyi Hivatal is közreműködött. Készültek azonban kézikamerás felvételek is (lásd Bioszféra-M jelű kísérlet a Növényvédelmi és Agrokémiai Központ, valamint a Földmérési Intézet koordinálásával). Ezek révén a kutatók különféle légköri jelenségeket (így viharokat, ciklonokat) és felszíni alakzatokat (pl. tűzhányókat, partszakaszokat) rögzíthettek és elemezhettek madártávlatból.
A csillagászati fényképezésnek persze 1980-ban már komoly hagyománya volt. Az eget - teleszkóppal - fürkésző fotográfusok már a 19.század második felében próbálkoztak az emberi szem természetes látóképességének tágításával. Égitestek, csillagködök, üstökösök kerültek lencsevégre még azelőtt, hogy a parányi Földet a magasból lefotózhatták volna.
Bogdán Melinda hívja fel a figyelmet - A fotografikus valóság mûvészet és tudomány között című - tanulmányában Pierre Jules César Janssen szavaira, aki az 1880-as évek elején «...jogos büszkeséggel ecsetelte a fotográfia eredményeit és lehetõségeit a csillagászat terén:
„A mi szemünk csak 1/10-rész másodpercig lát, mely idõ alatt a recehártyára vetõdött tárgy elenyészve, másnak ád helyet: de a fényképészeti lapnak ennyi idõ alatt sokkal többet van hatalma a fény behatásából magán megörökíteni. A naplevételek most 1/1000 mpnyi megvilágítás alatt történnek, az Orion ködének levétele 2-3 óráig tartott, tehát egy egész milliárddal több ideig […] Megjegyzendõ továbbá, hogy a mostani fényképészeti lemezek nemcsak a szemtõl minden látható színnel szemben érzékenyek,hanem a láthatatlan ultraviola és ultrapiros sugarak színét is visszaadják. Ez alapon nem tartózkodom kimondani, hogy a fényképészeti érzékeny lap rövid idõ alatt a csillagvizsgálók valódi reczehártyája leend.”) »
A fénykép tehát azt is képes megmutatni, ami szabad szemmel nem látható.
Ez nekünk ma már szinte természetes. A "szemmel nem látható tartományok" fokozatos meghódítása azonban izgalmas folyamat volt, melynek megértéséhez érdemes tovább olvasni.
-f-
