A Rejtett értékek II. Fotográfiák borsodi köz- és magángyűjteményekből című, a hónap végéig a Miskolci Galériában látható kiállítás kapcsán közöljük Bán András írását.
A Magyar Fotótörténeti Társaság „Fotótörténeti jelentőségű fotógyűjtemények feltérképezése” című, a Nemzeti Kulturális Alap által támogatott kutatásához kapcsolódóan nyílt kiállítás a Miskolci Galériában néhány borsodi köz- és magángyűjtemény kevéssé ismert anyagából.
Kép a megnyitóról. Forrás: itt.
A Miskolci Egyetem Egyetemtörténeti Gyűjteménye 1986-ban kezdte meg hivatalosan működését az egyetemi könyvtár épületében. Fő gyűjtőterülete a Miskolci Egyetem és elődintézményei történetére vonatkozó tárgyi emlékek és dokumentumanyagok gyűjtése. A gyűjtemény fotótárában mintegy 2000 db eredeti leltározott, és legalább ugyanennyi folyamatosan beérkező, még feldolgozatlan fénykép található. A kiállításon bemutatott 30 fotó a Miskolci Egyetem történetének három korábbi korszakába nyújtsunk bepillantást az egyetem jogelőd intézményeiről készült fényképek segítségével: selmecbányai Magyar Királyi Bányászati és Erdészeti Akadémia (1735-1919), soproni Bányászati és Erdészeti Főiskola (1919-1949), miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem (1949-1990).
A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum Kohászati Múzeum alapításától fogva gyűjti a fotótechnikával készült képi emlékeket. Jóllehet a gyűjtés kiterjedt a történelmi Magyarország egész területére, a fotóanyag, akárcsak a többi gyűjtemény, zömében diósgyőri vonatkozású. Megtalálhatók benne bányászat- és kohászattörténeti, helytörténeti és főként a 20. század második felére vonatkozó társadalomtörténeti témájú felvételek. A gyűjtemény nagyobbik fele fotónegatív (mintegy 33000 kockányi felvétel), anyagában sok a részben hazai, részben külföldi levéltárakban őrzött dokumentumokról készült felvétel. Értékes része a néhány száz darab üveglemezre készített fotónegatív. A pozitív nagyítások száma 3600 felvétel, fekete-fehér és színes képek nagyjából egyenlő arányban, digitalizálásuk részben már megtörtént. Ezen két kiállítási egység azt példázza, hogy egy nagy múltú, hatalmas intézmény, illetve egy fontos, kiterjedt, bár két évtizede válságokban élő ipari terület dokumentációja a gyűjtés alkalmi, szeszélye volta miatt mennyire véletlenszerű, mennyire hiányos.
A Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karának Ásványtani-Földtani Intézetének munkatársai értesítették a Miskolci Galériát egy doboz kallódó, Selmecbányán készült XIX. századi sztereó üvegnegatívról. Kiállításuk rámutat, milyen váratlan helyszínekről kerülhetnek elő lappangó értékek.
A Herman Ottó Múzeum minden osztályán és önálló fotógyűjteményében is őriznek fotókat és negatívokat. A Néprajzi Osztályán található például a népi építészeti archívum 22894 darab kasírozott fotója, a Történeti Osztályon a Déli Hírlap 23195 felvételből álló riportanyaga az 1970-1990-es évekből. A Fotótörténeti Gyűjtemény jelenleg hozzávetőleg 11.500 tárggyal rendelkezik, kétharmadrészt leltározva. Gyűjtési profilja széles. Elsősorban Miskolc és a régió fotótörténeti emlékeit gyűjti, de kiterjed a fotótechnika történetére és részben a helytörténetre is. A Fotónegatívtár alapvetően a megyei és városi helytörténeti gyűjtés anyagát őrzi (település- és várostörténet, ipar- és gazdaságtörténet, építészet, politika- és kultúrtörténet, családtörténet), de itt tárolják az adattári és nyilvántartási fotónegatívokat is. A negatívtár őrzi azonban Kóris Kálmán 387 darab kasírozott matyó néprajzi felvételét (1904-1913). Itt található Laczó József fotóriporter kollekciója (újságfotók BAZ megyéről 1966-1990, 124.571 db) is. A kiállítás ebből a hatalmas, de még feldolgozás alatt álló gyűjteményi egységből kínál válogatást. Laczó József 1938-ban született Debrecenben. Édesapja a II. világháborúban a Donnál tűnt el, özvegyen maradt édesanyja három fivérével együtt egyedül nevelte fel. Budapesten a Munkaerőtartalékok Hivatala 18. sz. ipari tanulóintézetének tanulóiskolájában folytatta tanulmányait, ahol 1955-ben fényképész szakmát szerzett. Elvégezte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) fotóriporteri szaktanfolyamát. 1969-ben került a Borsod Megyei Lapkiadó Vállalat állományába, a Borsodi Bányász szerkesztőségében újságíró gyakornokként helyezkedett el. 1972-től az Észak-Magyarország szerkesztőségében fotóriporterként dolgozott, ahol 1985-ben a fotórovat vezetésével bízták meg. 1997-től az Új Észak című lap megalakulásától kezdve 1998-ban történt nyugdíjazásáig a lap rovatvezetője volt. Fotóriporteri munkája mellett számos hazai és nemzetközi fotópályázaton, illetve kiállításon vett részt.
Véletlenül került a Miskolci Galéria látókörébe a Sátoraljaújhelyen élő Kemenczky Kálmán, aki rendkívül jelentős és kiterjedt családi hagyaték őrzője és gondozója. Birtokában van jogász édesapjának amatőr fotós kollekciója is, mely ugyan csupán néhány tucat kidolgozott papírkópiát tartalmaz, ám amely a kor jó színvonalán álló, izgalmas életműtöredék, amely hatvan éve nem szerepelt közönség előtt. Az édesapa, Dr. Kemenczky Kálmán Miskolcon született 1892-ben. Tanulmányait a Kassai Premontrei Főgimnáziumban és a jogakadémián, a kolozsvári tudományegyetemen, továbbá németországi és angliai egyetemeken végezte. Kassán ügyvédi munkája mellett lapszerkesztő (Jogászélet, Kassai Színházi Újság, Kassai Híradó) és szenvedélyes sporthorgász. Fényképeit Leica és Rollelfex kamerával készítette. A felvételeket otthon, saját laborjában hívta elő és nagyította brómezüst papírra. 1945 után Sátoraljaújhely városában élt családja körében 1981-ben bekövetkezett haláláig.
A két éve tevékenykedő Felföldi Táncarchívum célja egy műveltségi terület társadalomtörténetének kutatása. A tánc maga nehezen gyűjthető, hiszen még ma sem feltétlenül készülnek egy előadásról, tréningről, oktatási alkalomról elfogadható minőségű mozgóképes felvételek. Ami e területen gyűjthető, ami „rejtett érték”, az a művészeti ág művelőinek személyes és kollektív emlékezete. Az életút-interjúk, önéletrajz-, dokumentum- és fotógyűjtés a személyes emlékek rögzítésén túl meg is fogalmazódik, megkonstruálódik e szakterület története, egy kis történelem. A kutatás során nem csupán az elmúlt évtizedek emlékei, tapasztalatai kerülnek elő, hanem feltárulnak azon életutak is, amelyek akár több generációs hagyományról, kulturális szerepvállalásról szólnak. A mostani kiállítás B. Freimann Leona táncpedagógus archívumából mutat be válogatást, képekben elbeszélve végigkövethető az élettörténetét, illetve a tanítványai munkájában testet öltő szakmai tudás.
Végezetül egy hatalmas ám igen problematikus helyzetű hagyatékból került bemutatásra másfél tucat kép. A fotográfus, Mór László 1913-ban a Komárom megyei Ácson született a Zichy kastély főkertészének fiaként. Családja később Dorogra költözött, itt végezte elemi iskolai tanulmányait, majd az esztergomi reálgimnáziumban tett érettségi vizsgát. Egy ideig úgy tűnt, hivatásául a szerzetesi életet választja, de felszentelése előtt kilépett a rendből, hogy aztán pályája egészen másféle irányt vegyen. Bátyja, Mór József festőművész biztatására a fényképész mesterség mellett határozott. A szakmai alapok elsajátítása után Vasváron dolgozott egy fényképészműteremben. A háborút követően feleségével Szeghalmon telepedett le, ahol önálló fényképészműtermet nyitott. Ebben a műteremben működött a település fényképészeként egészen 2005-ben bekövetkezett haláláig. Hosszú, kilencvenkét évig tartó élete során fényképezte Szeghalom lakóinak magán és közösségi eseményeit, szinte nincs a városnak olyan lakója, aki valami módon ne kerül volna rá a negatívokra. Fotóinak negatívjait pályájának kezdetéig visszamenőleg megőrizte, így hatalmas méretű örökséget hagyott hátra. Gyermeke nem lévén unokahúga, Koronczi Márta lett hagyatékának kezelője, aki a teljes anyagot a Miskolci Galériában helyezte letétbe egy majdani privát fotó archívum megalapozásaként.
Miskolc városa két múzeumának összevonása mellett döntött, a Miskolci Galéria a napokban a Herman Ottó Múzeum tagintézményévé válik. A Miskolci Galéria önálló létének 46 esztendeje alatt, négy egymást követő és egymást segítő vezetőjével (Czeglédi Ilona, Dusza Éva, Dobrik István, Bán András) a kortárs művészet és a miskolci közélet meghatározó intézménye volt. Valószínűsíthető, hogy több kezdeményezése, így fotótörténeti szerepvállalása is ezzel befejezettnek tekinthető. A fenntartók a jelenlegi intézményvezető, Bán András munkájára a továbbiakban nem tartanak igényt.
A „Fotográfiák borsodi köz- és magángyűjteményekből” című kiállítás létrehozásában a következők nyújtottak segítséget: Koronczi Márta, Ángyán Katalin, Kemenczky Kálmán, Szentesi Edina, Szendi Attila, Gulya István, Ágoston Katalin, Bán Ildikó, Mlakár Zsófia, Urbán Tibor, Kiss Tanne István.
bánandrás
