Portyázó IV. Fényképritkaság a Várbazárból
2014. április 25. írta: Mafot

Portyázó IV. Fényképritkaság a Várbazárból

Ybl Miklós Vasárnapi Ujságban 1881-ben megjelent látványtervén elegáns kocsikat, nagy forgalmat vizionált a majdani Várbazár előtti Duna-partra, a budai korzó a valóságban azonban élénkségben meg sem közelítette pesti testvérét. A várkertbe vezető rámpák két oldalán kialakított 10-10 üzlethelyiségről hamar kiderült, hogy nem tudják beváltani a hozzájuk fűzött reményeket, így új funkciót kellett számukra találni: a termeket a képzőművészet vette birtokba. 1884 nyarán megkezdődött a déli üzletsor helyiségeinek összenyitása egy leendő történelmi arcképcsarnok számára. Az 1886 januárjában megnyílt, Pulszky Károly által rendezett, a Nemzeti Múzeum történelmi festményeiből és grafikáiból válogatott kiállítás a tíz szobában tíz egymást követő történelmi korszakot mutatott be. A tárlat 1894-ben a termek nedvesedése miatt új helyre, a Városligetbe költözött.

Az északi üzletsor műtermekké alakult. Elsőként 1884-től Stróbl Alajos költözött be, következő lakója a Lotz Károly által igazgatott női festőiskola lett. A teremsor azonban erre a célra sem volt igazán alkalmas. Stróbl 1887-ben megnyerte az Arany János Nemzeti Múzeum elé tervezett szobrára kiírt pályázatot, ám a Várbazárbeli műterem „szűk és alkalmatlan volt arra, hogy benne egy monumentális emlék elkészüljön.” A szobrot már az újonnan elkészült epreskerti szobrászati iskola műtermében kezdte mintázni.

Holló 70-512 k.jpg

Holló Barnabás Széchenyi Viktor mellszobrát készíti Várbazárbeli műtermében, ismeretlen felvétele, 1904. Magyar Nemzeti Múzeum

Képünkön, melyet a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára őriz, Stróbl tanítványa, Holló Barnabás Széchenyi Viktornak, az Országos Tűzoltó Szövetség elnökének mellszobrát készíti Várbazárbeli műtermében 1904-ben. A szobor az augusztusban nyílt nemzetközi tűzoltókongresszusra készült, s a városligeti iparcsarnokban rendezett tűzvédelmi kiállításon fogadta a látogatókat egy allegorikus dombormű, valamint József főhercegnek, Széchenyi Istvánnak és fiának, Széchenyi Ödönnek, a magyar tűzoltóság úttörőjének, szintén Holló Barnabás által készített szobrai társaságában. Az ajtó fölött a szobrász egyik legismertebb alkotásának, a Ferenciek-temploma oldalfalán elhelyezett, 1895-ben készült Wesselényi-emléktáblának a mintája látható.

 

Tomsics Emőke

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mafot.blog.hu/api/trackback/id/tr586086918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása