Retus. Ha valami nem az, ami.

 

Bár a retust e blogon általában tágabban értelmezzük, itt most essen néhány szó a retusált fényképekről. Az apropót egy kiállítás felidézése adja, amit 2013-ban mutattak be az arles-i fotófesztiválon.
Amerikai lapok 1910 és 1970 között megjelent sajtófotóiból válogatott mintegy százat ez a tárlat, mely kiállított képein jól láthatók a retus, a beavatkozás, a vágás nyomai.

 À Fonds Perdus (Faded Out) - Humphrey Bogart, 1949. Copyright : Columbia Pictures.

Ezek a képek egy jellegzetes fotóhasználatnak és egy fizikai-kémiai eljárásnak (és az ezt ismerő mesterek kezének) a nyomait is őrzik. Ráadásul arra is ráirányítják a figyelmet, hogy a fotóretus egyáltalán nem kivételes dolog. Nem csupán diktatúrák sajátja, és műveléséhez nincs is szükség feltétlenül Photoshopra.

À Fonds Perdus - Bette Davis színésznő Irving Lippman képén, 1932. Copyright : Warner Brothers.

Fő a jó megjelenés! Az iménti kép a lapban

A derék retusőrök hol csak a kontrasztokat mélyítették, hol a kép kivágata változott meg a kezükben, hol pedig ripsz-ropsz eltűntek a háttér zavaró elemei. Mindez (nyomda)technikai kényszer egyfelől, a szerkesztő(k) közbeavatkozása másfelől, annak érdekében hogy az eredeti felvétel megjelenéskor világosabb, érthetőbb, hatásosabb legyen - attól függően persze, mit is szeretnének közölni vele. A Raynal Pellicer rendezte kiállítás nem csupán azt vetette fel, technikailag milyen lehetőségei voltak egy efféle beavatkozásnak, hanem magára a beavatkozásra és a sajtófotó szerzőtől gyakran független(edő) használatára irányította a figyelmet.
Itthon nemrég a Nemzeti Múzeum Capa-kiállításának fiókos szekrényeiben láthattunk retusált sajtófotót a Picture Post egyik 1942-es számából; itt a kínai first lady mögül tűntek el a zavaró elemek. A retus gyakorlata a (későbbi) sztárfényképészeket sem kímélte. Természetesen.

A kiállítás katalógusáról bővebben itt. 

 Fisli