Ajánló: Örökség
Kiállítás Kecskeméten a Magyar Fotográfiai Múzeumban
"Számít-e a régi rendszer öröksége a posztszocialista országokban? Honnan indultunk, s hol tartunk jelenleg - hogyan befolyásolta a rendszerváltást követő magyar társadalom alakulását a szocializmus társadalmi-gazdasági intézményrendszere? Az átfogó, több mint 25 év alkotásait felvonultató…
Önkritika 1948-ból
Robert Capa 1948 őszén néhány hetet Magyarországon töltött. Hazalátogatása során nem csupán fényképezett; élményeiből cikket írt, amit 1949 novemberében közölt az amerikai Holiday magazin. Bár a szerző elsősorban fotográfus volt, a negyvenes évek végén több fényképes útibeszámolót is írt, leginkább…
Kis Pál emlékére
Tavaly nyáron összegyűltünk a Király utca 51. udvarán, és megemlékeztünk az egykori csillagos ház lakóiról. Ennek folytatásaképpen állhatunk most itt, hogy felidézzük Kis Pál ezüstkoszorús fényképész és felesége, Klein Ilona alakját. A házaspár több mint negyedszázadon át lakott és dolgozott ebben a…
A digitális feldolgozás néhány alapszabálya
A képi információ és a tárgy különválasztása során a tárgyat számos megpróbáltatástól megkímélhetjük. Az esetek nagy részében a képről leolvasható történeti és vizuális adatokra van csak szükség, és nem feltétlenül magára a tárgyra. Ez természetesen nem minden esetben érvényes, hiszen a fotográfiák…